Egy nap vélemények nélkül! -NAPLÓMBÓL ( 2017.november vége)

>>>

( Csak a véleményemet látom. Mi lenne ha egyszer egy nap nem lenne?)

Bárhová nézek ki a fejemből, bármerre nézek a világban, mindenfelé csak a véleményemet látom. Akármire, kire és akárhová nézek. A mai érzelmeim egy része csupán régi, régen keletkezett előre csomagolt vélemény csomag, egy kompakt csomag érzelembe csomagolva, leegyszerűsítve. Véleményszemüveg van rajtam.

A vélemény az elme terméke ami a tudatban megjelenik és megérzésem szerint teremti a dualisztikus,(tetszik-nem tetszik ) világot. Ahol nincs vélemény ott egység lakozik. Szeretet,valami tiszta mélység és élet, a létezés öröme. Ebben az eufórikus állapotban időzhettem egy kicsit a kegyelemnek köszönhetően. Olyannak tűnt ez nekem, mint egy kapu, egy belépő egy másik világba, esély egy másfajta létezésére.  Köszönöm.

>>>

Úgy kezdődött, hogy egy erős véleményt, kritikát kaptam a sok év alatt összetákolt személyiségemet illetően, vagyis hogy én így éltem meg. De ekkor történt valami kegyelem, ami segített mindenféle elfogadás vagy elutasítás nélkül észrevenni ezt. Ezen a hétvégén elindult valami számomra is váratlan fordulat…

Találkoztam már sokféle megközelítéssel azzal kapcsolatban, hogy mennyire illúzió az a világ, ami látunk. A csodák tanítása volt az egyik, amely a legjobban megérintett, azzal a megvilágítással, hogy a világban csak a világról alkotott gondolatainkat látjuk (“Minden amit látok gondolataimat tükrözi.” – 15. lecke), azokból is leginkább amiket igazzá igyekszünk tenni- mondja érthetően a csodák tanítása. Tetsző és nem tetsző ítéletek, vagyis dualisztikus világot látva ezen a szemüvegen keresztül. Persze nekem önmagam számára mindig igazam van- állapítottam meg.

Magamat szemlélve arra kellett ráébrednem, hogy ezektől egy kicsit eltérően van bennem egy durvàbb valami, amik a véleményeim, azaz ítéleteim az engemet körül vevő világról és magamról is. ( Eddig meditációimban erre ilyen mélyen nem sikerült rálátni, de mindenképpen ennek is köszönhetem a megfelelő jelenlétet, tudatosságot… Szóval meditálj amikor és ahogyan csak tudsz! Ne hagyd az elmédben becsapni magad, hogy te neked már nem kell napközben is sokat csinálod! (Oké, de Buddha miért ült 7 évig egy fa alatt meditálva.) Talán, gondolataimmal ily formán nem is lenne gond, de azok/ ezek milyensége teljesen átszínezte számomra az általam látott világot, leszűkíti egy bizonyos látásmódra. Így rádöbbentem arra az egyszerű dologra, csak ez most valahogyan sokkal mélységesebb volt mint bármennyik egyéb korábbi “rájöttem hogy…” , de hívhatnánk egyféle felismerésnek is. Megláttam magamból valami megfoghatatlan dolgot, valamit, ami a ” szemüvegemet” színezi mikor milyenre. Ilyenkor 1000-el az elmémben vagyok. Hűha, itt valami nincs rendben – Gondoltam.

Vannak esetek amikor a vélemény/véleményem ha tetszik akkor elégedettséggel tölt el és vannak esetek, amikor a vélemény vagy véleményem magamról és másokról elégedetlenséget eredményez. Aztán pedig megfigyeltem magamban, hogy ezek bármikor bármelyik pillanatban megváltozhatnak valaminek a hatására, ha valami tetsző vagy nem tetsző dolog jön szembe. Így ezek jönnek-mennek mégis magaménak érzem, azonosítom magam véleményeimmel, mintha azokon a viszonyokon keresztül meghatározva lennék valaki. Fura dolog így magamra tekinteni és egyben megrázó is volt ezt észrevenni magamon. Hogy milyen sok évbe telt mire összekalapáltam valami stabilnak tűnő vélemény kupacot, ami valamennyire univerzális és ezáltal egy frankó kis tulajdonság halmazt, amik mentén aztán ezen véleményeimnek megfelelve viselkedhetek. Egyszer jön egy pillanat, egy “támadásnak gondolt valami” a kialakított rendszer ellen, ami porrá rombol mindent, amihez eddig tudtam viszonyulni. Így ebben a formában számomra értelmet nyert a csodák tanítása három soros üzenete is.

Tehát a világból csupán a véleményeimet látom, vagyis nem a világot, hanem a saját véleményemet! Basszus! Ez kemény felismerés számomra pont ebben a formában. Vagyis ebben a formában értettem meg e dolog súlyosságát, ahogyan ez vitt erre-arra, ez határozott meg minden szinten magamról és a világban látott dolgokban.

És itt jön be gyerekkori nagy titkos játékom amit most röviden itt elsőként le is írok (addig néztem az embereket, az óvó nénit, amíg meg nem szerettem, majd amikor ez megvolt addig néztem, amíg meg nem utáltam u.azt az embert, aztán ismét jöhetett a szeretet és újra a düh… ), amit itt most nem részletezek, de mindig is foglalkoztatott, hogyan lehet u.azt az embert egyszer szeretni, máskor pedig utálni. Hát így – döbbentem rá, hogy a látott véleményem változik meg, és ez nagy börtön, ha ezek keresztül szemlélek – mondtam magamnak.

Egy kicsit magamra tekintve, annál erősebb a véleményem, minél erősebb az elmém ezen része, vagyis az egó vagy nevezd bárminek. A vélemény mostani meglátásom szerint nem más, mint az egó, elme kedvenc játéka. Szeretjük megmondani, de nagyon! Amiben én is belefutok sokszor, hogy nem csak magamról, hanem a másikról, a helyzetekről, cselekedetekről, történésekről is megmondom frankón, hogy szerintem milyennek kéne lennie, nem lennie vagy bármi! Ekkor figyeltem fel magamra, hogy egyféle hiány működik bennem, valami mást szeretnék mint ami éppen van, a dolgok tetsző vagy nem tetsző véleményeim tükrében. Elfigyeltem az embereket, a beszélgetéseket magam körül, és látni mennyire büszkék tudunk lenni a véleményünkre, olyan annyira, hogy legszívesebben azzal vagyunk képesek azonosítani magunkat. De mi történne, ha egyszer nem a véleményeink halmaza lennénk nem azon keresztül tekintenénk magunkra és a világra?

Eszerint egy hatalmas út nyílik az üres, tágas szeretet felé, ami már nem a véleményszeretet vezérel. Csak szeretünk ilyenkor, és nem a véleményeinkkel van tele fejünk elválasztva magunkat mindentől.

Az ilyen vélemények a valódi szeretet valódi gátjai, mert ha ezen keresztül szeretek, akkor csak pozitív ítéleteim miatt szeretek valakit, azt szeretem csak, ami tetszik benne, de nem más mint szimpátia, azaz pozitív vélemény. A valódi szeretet vélemény nélküli, azaz nem ítélkezik, ruházza fel magát szeretnivaló dolgokkal.

Most úgy tűnhet, mintha azt mondanám soha ne legyen véleményünk. Nem erre gondoltam, inkább olyan csapda elkerülése, hogy hogyan szemlélgetjük a gondolatainkat, de nálam a vélemény, az egyfajta ítélet,cselesen kiesett ebből a látókörből. Eddig. A véleményeinket szemlélve, azzal nem azonosulva még közelebb juthatunk talán a nonduális, nem elkülönült állapothoz vagy Mindenségnek is nevezhetném, vagy tiszta, üres létezés örömének, hiszen ez a hétvége ennek a gyönyörében telt el.

A vélemény csak vélemény, ami változékony, múlandó és nagyon szeretjük megmondani másoknak. Ragaszkodunk hozzá vagy ha nem tetszik,akkor próbálunk tőle megszabadulni vagy a másikat meggyőzni, hogy mégis álljon mellénk, vagy jó védekezésnek tűnhet ha nem figyelünk rá. Viszont ekkor is egy beszűkített, a véleményünk megvédése érdekében szűkített állapotban vagyunk. Te nem a véleményed vagy és én sem, ezért sem nekem sem másnak nem praktikus azonosulni vele. Talán nem több, mint az egó, elme legizgalmasabb játékszere, szereti megmondani a magáét sokféle burkolt formában, legyen ez mimika vagy bármilyen kommunikációs forma.

És ha ez mind nincs, akkor valami feltűnik, ami addig sosem volt látható! Az is segíthet ehhez az úthoz, hogy mindenre tekints úgy,mintha most látnád először! (ez a legkedvesebb felismerésem ami gyakorlattá lett életem során) A kíváncsi gyermek szemével, -aki még nem köti a múlt dolgaihoz, vagy épp a terveihez az eddigi ismereteit a látottakhoz, hallottakhoz és érzett dolgokhoz-. A kíváncsiságán kívül még nincs más, és itt megértettem, hogy ez sem volt más felismerési gyakorlat, mint a véleményeknélküli szemlélés egyik formája. Ez és ehhez hasonló korábbi szokásaim úgy tűnik innen, mintha ezt a megrázó pillanatot készítették volna elő. Pl. ide tartozik a tini korom zenei irányzatainak erős követése és azokkal való azonosulása, olyan gondolkodás, beszéd stílus, viselkedés, tett és cselekedethez való viszonyom: alternatív, skinhead, disco…

Mondjuk sokszor: ” Tőled eltérően AZ ÉN véleményem az hogy… ”

Azt el kell mondanom, hogy én abszolút vélemény megmondó voltam. Még a mai napig is zavar, ha valaki valamiről nem mondja meg a véleményét, ergó gondolatait. Mindezek ellenére úgy tűnik mintha a döntésünk alapjaihoz (hiszen minden pillanatban meghozunk egy döntést) kell hogy legyen véleményünk, de itt lehet egy csapda, hogy ez a vélemény vajon honnan jön bennünk? Mennyire ragaszkodunk hozzá? Mennyire azonosulunk vele?

2017.12.28

Ragaszkodás a véleményemhez!

Ezt minél jobban teszem, annál jobban leszakadok a jelentől, és ha ez nem egyezik a kondícionáltságommal, akkor minnél jobban eltér, anná jobban tud dühös állaptba hozni most. Nem majd vagy voltam dühös, hanem a múlt, jelen és jövőről alkotott véleményeim miatt csak most tudom rosszul, kellemetlenül, stb. érezni magam.

De talán a kereskedelem, a divat is ilyen. Minnél jobban azonos a véleményünk a látott/ hallotam / tapasztalt dologgal, annál jobban azonosulunk vele és egy lehetőség a vásárlás során, hogy a külvilágnak megmutassuk véleménünket ( persze amikre büszkék vagyunk), vagyis könnyedén azonosulunk vele. Ez egy praktikusnak tűnő külső azonosító is, ha kapcsolatot, barátot vagy párt keresünk. De mivan akkor, ha ez a változékony dolog nagyon megváltozik az adott kapcsolatban? Úgymond kezdenek már nem egyezni a vélemények, és a vélemény szemüvegünk már mást mutat meg a világból és a másikból, pont azt és annyit olyan színezettel, ahogyan azt látni tudjuk ezek a ( szűkített) szűrőn keresztül. Nem több. Minnél jobban azonosulok a véleményemmel és minnél jobban nem tudok róla, annál nagyobb a rabságom. A véleményem egy elképzelt kép magamról és a látott világról az alapján, amit felszedtem és magamévá tettem az évek során, és beépült az ilyen vagyok én képembe, azaz ebbe az Énképbe, ami mint látom illúzió és hamis, és “amit folyton igazzá igyekszek tenni.” – mondja a csodák tanítása. Vagyis ehhez való hű ragaszkodás, ennek védelmezése volt az egyik fő rabságom, és ennek fentartása, megvédelmezése rengetek energiát emésztett fel, amelyhez viszonyítva látom, láttam a világot.

Így hát rá kellet jönnöm, hogy ezen a torzított szemüvegen keresztül látok.

Innen most úgy tűnik, a félelem ( a nem tetsző vélemények, a megfelelés, mi lesz ha olyan leszek amilyen nem szeretnék és ehhez mit szólok és mások mit szólnak) is pont ilyen torzító tükör vagy szemüveg ami bátorít vagy tántorít az adott ügyben és a világ vagy saját magamról alkotott képekben.

Ilyen képeket követtem. Kérdés csupán az, ha egy számunkra pl. bölcs ember mintáját/ képét követem, akkor saját utamat járom-e? Ez másolásos módszernek látszódik, valami bevált dolog elsajátítása, valami kipróbált biztosabb dologgal való egy újabb, másféle azonosulás. A másolás szintén csak egy pozitív véleménnyel felruházott valaminek a másolása. Arra jutottam, hogy mélységesen semmilyen mintával nem szabad azonosulni, az csak egy másik illózió képet ad mindenről és csak beszűkít. A vélemények csak hadd jöjjenek menjenek a maguk praktikus szintjén, de sosem valami meghatározó, amihez ragaszkodnunk kellene. Ez persze nem könnyű ezen formában, mert elsőre úgy tűnik, mintha nem állnánk ki magunkért, ( a magunk véleménye mellett.)

2018.01.11.:

Úgy tűnik most ez dolgozik bennem, feladatom lett. Mai ( transzlégzésben) felismerésem szintén ehhez a témához kapcsolódik, ezért itt folytatom.

“Ha jön egy tiszta gondolat máris valamilyen viszonyba igyekszek kerülni vele az éppen aktuális világnézet/ véleményszemüvegem színezete, álapotom viszonyának fügvényében, az alapján. ” ( Tehát ez egy dupla csavar, mert eleve valamin keresztül szemlélem ezt.)

Ha valami eleve jó vagy rosszként jut a tudatomban, akkor azt a múltból hozom fel ( talan szakik tudatalatti ak mondanák, nem tudom), ha semleges gondolat, az valami ajándék, áldás valahonnan hacsaknem színezem be valamilyen véleményemmel.

Egó mint olyan lehet, hogy nincs is, csak egy minta csomag séma csomag amely vélemény csomag fogságában vagyunk. Az elme legnagyobb keftelése a vélemények gyártása. Az elmében egy címkézőgyár működik, amely az eddigi tapasztalatok alapján a túlélést biztosítja, ezt megelőzheti az életösztön, valamiféle ösztön.

Bezártuk magunkat saját véleményünkbe amiket magunkévá tettünk és ebből cselekszünk legyen az bármilyen, és ezt próbáljuk igazzá tenni akarva vagy akaratlanul.

Meggyőződésem szerint az érzelmek egy része is a múltból hozott mélyre vésődött, azaz már érzelemmé vált vélemény csomag.

Az életvélemény: Egy érzelmekkel megtöltött véleményszemüveg és a biztos túlélés jegyében átszövi mindennapjainkat.

Szabadságra vágysz! Egyik nagy lehetőség erre, hogy éld az életedet valódi vélemények nélkül és adjunk teret a tiszta tudatnak, és a vélemények nélküli gondolatoknak, hogy ez a valami meg tudja érezni magát, saját létezését rajtunk keresztül. Vélemények szemüvege nélkül te és mi a saját létezésüket, a valóság, létezés gyönyörét tudjuk megtapasztalni, megélhetjük az élet érzékelését.

2018.01.17.

Jeleztétek páran, hogy erre mondjak példát vagy hogyan is képzeljem el típusú gyakorlatot. Kísérletet teszek egy ilyen összeállítására, de ha van jobb ötlet annak örülök.

  1. Figyeld meg az adott véleményt, legyen az saját vagy másé, hogy hol milyen érzetet vált ki, mekkora ez benned! Figyeld meg, hogy ehhez van -e bármi kapcsolódó véleményed, korábbi tapasztalatod vagy meggyőződésed, hitrendszered. Ha igen, próbálj semlegesen tudatos lenni. ( Ez annyit jelent, hogy bár tudsz róla, de nem ennek érzelmei vezérelnek, nem alakítást ki ilyen viszonyt, csak elengeded.)
  2. Idézd fel, hogy ezt az eseményt, helyzetet, gondolatok más helyzetben jelenthetnek-e mást? Vajon minden létező embertársunk pont így gondolná-e? Van-e egy is aki nem?
  3. Előfordul-e már veled ilyesmi helyzet fordítva?
  4. Próbálj meg ne a kialakult meggyőződéseden keresztül reagálni. Ne reagálj, hanem semlegességből (mintha nem is lett volna előzménye, de légy tudatában) legyél.

2018.01.18

Tegnap este beugrottunk egy könyves boltba. Amíg várakoztam, addig nézelődtem a könyvek között és talán ide illő, azt nem tudom milyen ösztönből, de egy lapot lefotóztam egy könyvből ( nem titokban!), de bizonyos okok miatt nem vettem meg. Ma megveszem, biztos nem véletlen 🙂 Mindenesetre a fotót most ide beteszem.

Hogy ez ide illik-e vagy nem azt nem tudom, de így alakult hogy betettem. Talán az lehet a legjobb, ha mindig tudatában vagyunk annak, hogy ez csupán egy vélemény valamiről.

Minnél mélyebb és minnél több minden rakódott hozzá az adott vélemény kupacunkhoz, annál jobban átszövi az ilyen olyan érzelem.

Szeretettel ölellek!

Namaste!

Share this entry

1 Hozzászólás

Szólj hozzá!