Volt egy beszélgetésem ma, és egyszer csak jött a sejtrázás, éreztem hogy közeledik a jól ismert sejtrobbanás…
És kibuggyant a mondat:
Nincs időm haragudni!
Nincs időm arra, hogy haragudjak…, nem érek rá!
Erre túl drága az élet! Emlékszek, egy nehéz beszélgetésen voltunk éppen túl. Előtte nemsokkal csak vastagodott az a láthatatlan fal, egyre csak keményebb volt. Azt mondtam, hogy most itt mi a csudát is csinálunk… mi emberek?
Rajtunk múlik, hogy boldogok vagyunk-e? Abban a helyzetben lépünk-e vagy belefagyunk! Az élet és jómagam sem vagyok steril, az viszont nem mindegy utána mit teszünk, mit vállalunk fel és merünk sérülékenyek lenni és kinyitni a szívünket, még helyzetben is…
Ha egyszer megértjük hogyan fecséreljük el az életet, nem lesz többén ilyenekre időnk.
Ha ez nem zsigeri, akkor itt van pár dolog amivel érdemes foglalkozni:
- Azt gondolom, hogy ehhez kell foglalkozni egy kicsit az elmúlással és a halállal. S rájövünk: túl drága az élet ahhoz, hogy szomorkodással, nehezteléssel múllassuk az időt, akkor kapunk egy más képet, mást látunk meg a világban. Az elmúlás nagy barátunk abban, hogy nem segít feledni a dolgok végességét, de valahogyan ezt sokszor nem vesszük észre, és hát, túl komolyan vesszük a dolgokat, megszűnik a könnyedség, amelyet az elmúlás segít fejleszteni és felébreszteni.
- Kell feljesztenünk az éberséget! Ha ez nincs, egyenlőek vagyunk egy robottal, nem vagyunk többek egy biológiai AI-nál. Szóval gyakorlás nékül ha tetszik ha nem, NEM fog fejlődni az éberséged, és éberség híjján az eszközeidet sem fogod tudni elővenni. Miért? Mert egyszerűen nem fog ott akkor eszedbe jutni. Ezért gyakorolj! Ezért javaslom az Observing Self-et, hogy gyakorold. Amit fejlődik a pszichológiai rugalmasságod, már nem mozdulsz, nem ugrasz rá minden érzésre, gondolatra, részletre… ezért javaslom, hogy találd meg a saját, egyéni gyakorlatodat, amit a tiéd, telhesen rád van szabva, s ha ez megvan, “igyad mint a vizet”.
- Célszerű feljleszteni azt a bátorságunkat, amely abban az ősi akaratban rejlik ami túlmutat a hétköznapi énünkön. Igazán a bátor az, aki fel meri és tudja vállalni a sérülékenységét. Az egykori versikémből idéznék ide:Annyira félek,Hogy bátorrá lettem,S valódi bátor akkor leszekAmikor már nem lesz szükségem rá.
- A szeretet: mi is jelent ez? Ez ma leginlább az elvárással és a kell nekemmel fonódott össze. Egy valami, ami után loholunk, s ebben a nagy loholásban elfeledünk szeretni. És persze ilyenek, hogy majd ha szeretnek, akkor fogok én is szeretni. Van egy ötletem! Ha szeretnéd a szeretetet gyakorolni – és ez nem a balekot, a megalázhatót és a kizsigerelhetőt jelenti- akkor keres valakit, akit nem szeretsz, és gyakorold rajta a szeretetet. Na amikor megy valójában ekkor szeret, amúgy legtöbbször üzlet a többi. A szeretet a megfogalmazásomban egyenlő a nyitott szívvel. Nade mi is ez? Ez kicsit kevesebben értjük elsőre. Mondjuk valami megsért minket, és legszívesebben ráborogatnánk az asztalt, szerinted mit csinál ilyenkor egy nyitott szívű ember? … Most ne olvasd tovább! Csukd be a szened és figyelj befelé! Te mit csinálnál?
- A nyitott szívű ember ilyenkor csak annyit mond: “Most nagyon utállak, pedig tudom hogy szeretlek, de most nem megy, mert nagyon rosszul eset ez nekem”! Pici időt kérek!
Azt gondolom nagyon gazdag az, akinek erre van ideje, van ideje haragudni, neheztelni Nekem is volt sok időm -idönként még mostanában is- és pénzem ilyenekre, de már nem költök rá, vagy csak ritkán, de igen keveset, max. 0-2 órát, nemtöbbet.
Szeretettel Pető Róbert.
Www.petorobert.hu
Ha tetszett a cikkem, kövessél be itt és látogass el a https://petorobert.substack.com/ oldalamra, ahol sokminden mással is találkozhatsz.
Facebook is szívesen találkozok veled:
A kulisszák mögött és a versek: https://www.facebook.com/share/g/1HLThBzvV9/?mibextid=wwXIfr
Profilom: https://www.facebook.com/share/1DUTHYusHH/?mibextid=wwXIfr
írói fb. Oldal: https://www.facebook.com/share/1Da5ymeFw1/?mibextid=wwXIfr
