A meditációt sokféleképpen be lehet építeni a hétköznapokba, pl. ilyen lehetőség az intim pillanatok a pároddal.
Ez a tantrikus meditáció szerelmi partnerrel együtt gyakorolható, célja, hogy rezgés, rezonanciát és harmóniát  vigyen a kapcsolatba a férfi és a nő között.

  1. 10 perc: Üljetek le egymással szemben és a tenyereteket helyezzétek egymásra úgy, hogy újjatok könnyedén a partneretek csuklóját érintse. Becsukott szemmel könnyedén lélegezzetek és figyeljétek elfogulatlanul saját – légzéseteket, – elméteket és – érzelmeiteket. (személyes javaslat, hogy előbb figyeljétek meg mint tanú milyen gondolataitok vannak, majd ugyan így az érzelmekkel kapcsoaltban is, és a végén mélyedj el a légzésben és ezt engedd kitágulni a végtelenig.)
  2. 3 perc: Egyszerre mindketten helyezzétek jobb kezetek középső újját partneretek szívcsakrájára a mellkas középső részénél. Szívrezonanciát segíti.
  3. 3 perc: Egyszerre mindketten helyezzétek jobb kezetek középső újját partneretek harmadik szem középpontjára, a két szemöldök közé.
  4. 10 perc: a tenyereteket helyezzétek egymásra úgy, hogy újjatok könnyedén a partneretek csuklóját érintse, és adjatok ki mindketten egyszerre zümmögő hangot ezzel hangrezonanciát hozva létre. (koronacsakrát és a központi energiacsatornát aktivizálja.)
  5. 10 perc: Felváltva fogjátok meg partneretek testét és gyengéd tapintással haladjatok végig az egész testen. Az érintő legyen szerető és határozott, majd simogassátok kezetekkel partneretek auráját a fizikai test körül. A fogadó partner végig lecsukott szemmel ül csendben.
  6. 10 perc: (első 5 perc) Egymással szemben vagy egymás ölében körkörös légzés. A férfi  alól a lingán keresztül kilélegez, és a nő a jónin keresztül belélegzi ezt, majd felfelé vezeti a lélegzetet és a  szívén keresztül lélegzi ki, és ezt a férfi a szívén keresztül lélegzi be s engedi a lélegzetet alásüllyedni és újra a lingán keresztül ki. Második 5 perc: A légzés köre megfordul, azaz a nő lélegez ki a jónin keresztül és a férfi pedig a lingán keresztül lélegzi be. A férfi ezután felfelé vezeti a lélegzetet, majd a szívén keresztül engedi ki, ekkor a nő a szívén keresztül lélegzi be és engedi a lélegzetet alászállni és újra a jónin keresztül ki.
  7. Egymással szemben ülve Namastéval (vagy más hálával) köszöntsétek egymást, majd hajoljatok meg (hogy a koronacsakrátok összeérjen) vagy fejezétek ki tiszteleteteket, hálátokat.

 

 

Forrás: Tantikus szex, Ma Ananda Sarita és Swami Anand Geho

Share this entry

0 Hozzászólás

Szólj hozzá!