Az ünnepekhez közeledve arra gondoltam, hogy pár szeretettel kapcsolatos meditációs módszert megnézünk.

Egy kicsit azzal a gondolattal szeretném kezdeni, hogy a mai világ emberének sok gondja van, sokmindenen aggódunk és elfelejtük önmagunkat, a valódi vagy valóban önmagunk lenni. Mintha a szeretetünk kikerült volna belőlünk, mintha az nem is a részünk lenne, az emberiség legértékesebb részeként. Kikerült a külvilágba és mintha azon dogoznánk, hogy az egyébként természetesen bennünk lévőt újra megszerezzük ilyen-olyan dolgokon és szimbólumokon keresztül. Körültekintve több tradíció is azt tanítja, hogy:
1. SZERESSÜK ÖNMAGUNKAT! Ha Önmagunkat valóban szeretjük és tiszteljük, elfogadjuk úgy, ahogyan vagyunk, minden tetsző és nemtetsző dolgainkkal együtt akkor már nagy lépést tettünk.
2. majd szeressük embertársainkat
3. és minden lényt, hisz egyek vagyunk.
Nem kifejezetten meditációs módszer (ha a gondolatnélküliség felől közelítjük meg), de a meditatív hagyományokhoz szorosan tartozik a: Metta. Elsősorban a Vipassana technikákban elterjedt módszer.

A pont olyan mint én, és a szerető kedvesség meditáció.

I. SZERETŐ KEDVESSÉG MEDITÁCIÓ

A metta bhávaná  egy Buddhától származó tanítás a jóakarat és a szeretet fokozatos kiterjesztése magunkra, szerettünkre, semleges személyekre, majd olyanokra is, akikkel problémás a kapcsolatunk. Majd végül a világban minden létezőnek jót kívánunk.
A gyakorlat kezdetén magunkat tekintjük a szerető -kedvesség tárgyának. Ha nehezebbnek tűnik elsőként magunknak jót kívánni (de a gyakorlat egyik legfontosabb része), akkor kezdhetjük mással. A meditáció előtt érdemes egy elhatározást tenni, hogy a jókívánság mélységes, valódi szándékával ülönk le, minden előítéletet, helyesnek vélt elképzelést elereszltve.

Meditáció 1:

  1. 1. Lélegezz mélyeket, akár sóhajtó megkönnyebbülő hangot is adhatsz ki, hogy fokozatosan ellazulj. Figyeld a lélegzeted 2-5 percig.
  2. Majd idézz fel hozz létre egy képet az elmédben, amelyen mosolyogsz. Ismételjük az alábbi szavakat szelíd lágysággal: – legyek biztonságban – legyek egészséges – legyek minden szenvedéstől mentes – legyek boldok – szeretem magam, elfogadom magam
  3. Ellenállás születhet bennünk. Próbáljunk ráhangolódni és jót kívánni magunknak, szeretni magunkat.
  4. Ismételgessük a szavakat egy ideig mély átéléssel magunkban. Ha úgy érzed hogy készen állsz, hagyjuk, hogy önmagunk képe elhalványuljon, majd idézzük elménkbe egy jóakarónk képét, aki felé természetes módon mély hálát érzünk. Rá gondolva ismételjük el: – légy biztonságban – légy boldog – légy egészséges – szabadulj meg minden szenvedétől
  5. Most képzeljük el és mondjuk is ki ezeket a szavakat egy szerettünkre gondolva, akit könnyű szívvel szeretünk.
  6. Vegyünk sorra most egy semleges embert, akivel szemben semmi különös negatív vagy pozitív érzésünk nincs. Lehet, bárki, pl. akit rendszeresen látunk, de nem ismerjük. Elménkben rajzoljuk meg a képét amennyire csak lehetséges, majd a jókívánságokat rá gondolva ismételjük el: – légy biztonságban – légy boldog – légy egészséges – szabadulj meg minden szenvedétől.
  7. Most pedig olyan emberrel folglalkozunk, akit nem szeretünk. Az elsők között  jobb ha olyan emberrel kezdünk, aki csak egy kicsit boszant bennünket, vagy csak ingerel. Ne bántsd magad, légy szelíd önmagadhoz. Figyelj oda, hogy csak lazíts, lehet bennünk mély ellenállás, de próbálj meg azonosulni a szavakkal, amellyire, csak képes vagy rá. (Emlékezz, haragoddal elsőként magadnak ártasz  a legjobban.)
  8. Most pedig minden embert idézz fel, sorakoztasd fel tudatodban: önmagunkat, jótevőnket, akit szeretünk és aki semleges, akit problémásnak tartunk. Egyszerre irányítsuk az alábbiakat rájuk: – legyünk mindnyájan biztonságban – legyünk boldogok – legyünk egészségesek – maradjon távol tőlünk minden szenvedés
  9. Ezeket a jókívánságokat most iránytsuk a körülöttünk lévőkre, majd tágabb körre, pl. utcánk, falunk vagy városunk, országunk, földrészünk majd a föld összes lakójára, minden érző lényre.
  10. Töltsünk pár percet ebben a jóleső érzésben. Majd óvatosan nyisd ki a szemed és szelíden tekint körbe, lassan, óvatosan.

Meditáció 2:

  1. 1. Lélegezz mélyeket, akár sóhajtó megkönnyebbülő hangot is adhatsz ki, hogy fokozatosan ellazulj. Ha jólesik nyújtózkodhatsz is egyet előtte. Figyeld a lélegzeted 2-5 percig, majd idézz fel az elmédben valakit, akivel törődsz.
  2. Most hagyjuk, hogy néhány kívánság merüljön fel bennünk!
  3. Majd:
    • Azt kívánom ennek az embernek, hogy legyen meg az ereje, a forrásai, az érzelmi és társadalmi támogatása ahhoz, hogy eligazodjon az élet nehézségei között.
    • Azt kívánom ennek az embernek, hogy szabaduljon meg a fájdalomtól és a szenvedéstől.
    • Azt kívánom ennek az embernek, hogy legyen boldog.
    • Mivel ez az ember az én embertársam, pont olyan, mint én.
    • Csak figyelj, légy csendben!
    • Most mindenkinek, akit csak ismerek, azt kívánom, legyen boldog.
    • Lazíts, pihenj.
  4. 5 percig figyeljük a lélegzetünket nyugalomban. (zárás)

II. PONT OLYAN MINT ÉN MEDITÁCIÓ

1. Figyeld a lélegzeted 2-5 percig, majd idézz fel az elmédben valakit, akivel törődsz.

2. Az alábbi mondatokon mélyedj el magdban. A pont olyan mint én gondolatot járjuk körbe. Az átélt mélyssége az elsődleges.

  • Ennek az embernek pont olyan a teste és az elméje, mint az enyém.
  • Ennek az embernek pont olyanok az érzetei, érzelemi és a gondolataik mint az enyémek.
  • Ez az ember életének egy bizonyos pontján volt már szomorú, csalódott, dühös, sértődött vagy zavarodott, pont úgy, mint én.
  • Ez az ember életében megtapasztaltal a fizikai és az érzelmi fájdalmat és szenvedést, pont úgy mint én.
  • Ez az ember azt szeretné, hogy egyészséges legyen, szeressék és tartalmas kapcsolatban éljen, pont úgy mint én.
  • Ez az ember szeretne boldog lenni, pont úgy mint én.

5 perch figyeljük a lélegzetünket nyugalomban. (zárás)

III. “A CSODÁK TANÍTÁSA” – HELEN SCHUCMAN

A csodák tanítása azt mondja: ” Az elme békéjéből születik meg a világ békés érzékelése” (34. lecke) Amikor a csodák tanításának ennél a leckéjénél tartottam annó, pár napig alig tudtam másra gondolni, mint arra a felismerésre, hogy
1. Ha elmémben béke van,
2. akkor számomra békés a világ, bármi is történjen ” odakint”.  (Számomra világbéke van.)
3. Ha én békés vagyok mert úgy érzékelem magam, akkor vélhetően kifelé is béke áramlik belőlem.
4. Ha belőlen csak az tud áramlani, ami bennem van, akkor azzal teszek a  legjobbat az embereknek, ha szeretem és elfogadom magam és békesség van elmémben és mindenemben. ( Tehát, félre kell tennem a másoknak megfelelést a szó jóságos nemes értelmében.)
5. Ha a békés emberek más emberekben is elindítanak valamit, akkor tesztek a legtöbbet a világért.

Meditáció és útmutatók “A csodák tanítása” és saját tapasztalataim alapján :

(Nem kell erőltetni a felidézéseket, és ha nem jön semmi, akkor csak figyeld azt, mi lesz a következő gondolatod. Csak figyelj az elmédre és várj amíg felbukan az ezzel kacsolatos következő gondolat. Ha nagyon elkalandoznál, akkor “a békét is láthatom ehelyett” eszmét tartsd az elmédben sietség nélkül. Figyel oda, hogy nincsenek fontos és kevésbé fontos dolgok, nem teszel szándékosan kivételt. A gyakorlatot az egész napra kiterjesztheted, és amikor valami kibillent (ellenséges érzelmek) , akkor a következő lehetőségről is tudj, és ha teheted idéz fel magadban lassan: ” A békét is megláthatom ebben a helyzetben ahelyett, ahogyan jelenleg látom. Ha erősebb formát ölt valamelyik érzelmed (ellenségesség, levertség, szorongás, aggodalom). Ha napközben sok ilyesmi van benned, akkor szánj néhány percet arra, hogy addig ismételgesd az eszmét, míg megkönyebbülsz, segíthet, ha az alábbi mondathoz folyamodsz: ” Helyetesíthetem békével a levertséget, szorongást vagy aggodalmat. (illetve az adott helyzetettel, személyel vagy eseménnyel kapcsolatos gondolataimat.)

1. Ülj le és figyeld a testedet, lazítsd el 1-2 percig majd térj át a légzésed figyelésére  20 légzés erejéig (pár percig.)
2. Figyeld meg, nézz rá, tekints rá gondolataidra, mik jönnek mennek, de ne merül bele, csak figyeld meg pár percig. csak figyeld azt, mi lesz a következő gondolatod
3. Vizsgáld át az elmédet a félelmes gondolatok, “sértő”, szorongást keltő helyzetek, személyek és események, illetve azon dolgok után kutatva, amelyek iránt a szeretet nélküli gondolatok élnek benned. (Ha úgy érzed kezd magaddal majd más dolgok irántiakkal. )
4. Vedd észre őket és idézd fel magadban az eszmét: ” A békét is láthatom ehelyett” miközben ezek felmerülnek  az elmédben, majd hagyd, hogy távozzanak és új gondolatok lépjenek a helyükre.
5. Amikor végeztél, térj vissza a légzésed figyelésére.

A leckéket csoprtba foglaltam mondanivalójuk alapján, és ehhez a meditációhoz észlelésem szerint a következő leckék segíthetnek még, ezek a 27-34.-ig tartó leckék:

– Mindenekelőtt látni akarok.
– Mindenekelőtt másképp akarom látni a dolgokat.
– Isten (nevezheted bármi másnak: Univerzum, mindenség…) jelen van mindenben, amit látok.
– Isten mindenben jelen van, amit látok, mert Isten jelen van az elmémben.
– Nem vagyok az általam látott világ áldozata.
– Én találtam fel, Én alkottam az általam látott világot.
– Másképp is láthatom a világot.
– A békét is láthatom ehelyett.

További mélységes jókívánságok magunknak és az emberiségnek

– Járjon át és áradjon minden emberből a szelíd boldogság és öröm!

– Szűnjön meg a létért való küzdelem!

– Találja meg minden ember azt, amit ki-ki évtizedeken keresztül keres a világban vagy másokban mint boldogulást.

– Lássa meg minden ember szelíd kedvességgel embertársai szenvedését.

Share this entry

0 Hozzászólás

Szólj hozzá!