Én Vagyok AZ Élet, avagy az indentitásomon túl.

Mielőtt ezt a bejegyzést elkezdenéd olvasni, arra kérlek, ha teheted, hogy lassan olvasd és figyelj oda az érzéseidre is, legyenek azok bármilyenek. Némi kitartást fog igényelni tőled, ha teheted, szánd el magad! Előfordulhat, hogy szabadságot, felszabadulást fogsz érezni, de az is megeshet, hogy valami mást vált ki belőled, akár kellemetlenséget is. Legyen az bármi, csak légy tudatában. Észreveheted majd, hogy időnként váltakozik az ÉN és a TE szófordulata. A “TE” neked szóló mondatokban magamhoz szólok, és időnként hozzád is, ha úgy érzed, de mindenképpen egy önbeszélgetés jellegű (egy ismétlése ennek a bizonyos felismerésnek), értelmezd, ahogyan az számodra a legegyszerűbb vagy legkomfortosabb.

Ebben a naplómban, egy számomra áttörő dolgot szeretnék neked körülírni, több oldalról megközelíteni, egy önmegdöbbenésemet leírni.  A mai napon éppen a déli meditáció leüléséhez készültem, mikor azt vettem észre, valami szokatlan dolgot teszek: füzetet és ceruzát készítettem elő a meditációhoz, amit nem szoktam tenni. Így hát arra gondoltam, leülök, ki tudja mit, de leírom, bármi legyen is az. Azt még tudni kell, hogy egy hétvégi elvonulás utáni hétfőn vagyok, ennek is lehet még némi hatása természetesen, hiszen ezt hoztam magammal tovább. Azt vettem észre, és csak megerősíteni tudom, hogy a rendszeres meditációval a tudatosság és a röpke állapotok elmélyíthetőek. A felismerés egy mondatban: “Én Vagyok az Élet, a végtelen Élet, maga az Élet!” Ezután, sok keresés és bármi hiányérzet, valamivé válni akarás, elvárások és a vélemények, félelem és bizonyos “szeretve lenni” érzésre vágyás … egyszerre mind-mind tűntek el sorban, és a most örömén is túlmutatott valami valahogyan, valami elmondhatatlan, a végtelen ürességen is túlmutató valami, valami vég nélküliség. Nincs benne az élmény és a vágyódás, elmúlás érzete sem, a folyamatos “most rendezettsége” van, mutatkozik meg úgy ahogy van. Szóval az elmondhatatlan leírására teszek egy kísérletet.

Én Vagyok az Élet

Az Életet (Én) nem kell valamilyenné tenni, ez anélkül is van, erőfeszítés nélkül is létezik, vagy pont úgy. TE VAGY AZ ÉLET,  (Én Vagyok az Élet) és minden ebben jelenik meg. Te maga az Élet vagy, és minden ebben a bármilyen üresben, ebben a vanságban, tágas vég nélküliben, a létezésben, azaz Te-ben jelenik meg. Ebben jönnek-mennek a dolgok, gondolatok, érzések legyenek ezek bármilyenek…, de az Életet soha nem érinti meg, csak magába foglalja ezt az Élet, a létet, a létezést. (Így ha érzed a létezést öröm fog el.) TE VAGY az ÉLET, a végtelen üres, tágas élet. Vedd hát észre te is, TE VAGY maga az ÉLET, nem amit csinálsz, amit mondasz, amit gondolsz …, azon túli, mindezt magába foglalva. Te maga az Élet Vagy, amiben megjelenik minden. Mindegy mit teszel vagy nem teszel, maga az élet nem változik és ez Te Vagy! Árthatok is?- kérdeznéd itt jogosan.
A válasz, hogy a rossz-szerű dolgok máshonnan áradnak ki, egy szűkebb látószögből, de ebből az álapotból képtelen vagy már erőfeszítés nélkül is bárkinek ártani, nem kell hozzá semmit tenni, vagy arra figyelni, mert nem a fejből, vagy ilyen értelemben, nem az elmédből működsz. Maga, az életben jelenik meg a gondolkodás, ami ebben a vég nélküli nagyobban jelenik meg egy szűkebb, szűkültebb valamiként, képletesen legyen ez egy kisebb kör. DE, a nagyobb végtelen éritetlen( bár magába foglalod) ettől és mindentől ami ebben megjelenik, de része mindazonáltal. A “rossz”-nak címkézett megnyilvánulás a világban – ha lehetne így értelmezni -, azok a “kigondolt” kisebb dolgok érzései, vagy legyen az cselekedet, vagy szó, tehát a kisebb kör része.

Rajz:

Mi lenne, ha ezekkel az jelzőkkel írnánk le az Életet, ami TE Vagy:

  • Teljes biztonságban vagyok!
  • Nincs mitől félni!
  • Mindent átengedsz, olyan nem számít féle, azaz nem érinti meg az állandódat. Úgy érzed ezen valódi részedet semmi sem érintheti meg, nincs mitől védeni.
  • Nincs mi dühítsen!
  • A változás látszólagos és ennek folyamata is örömmel tölt el, csak egy lehetőség vagy áramlás a játékban, nem számít milyen vagy
  • Az élet áramlik
  • Az érzelmi szeretet játszmája nem érint meg, vagy felismered és átengeded!
  • A valótlan, nemlétező dolgok már nem érintenek meg.
  • Minden pont úgy ahogy van, tökéletes éppen most!
  • A béke benned van, Te magad Vagy.
  • Mindennel szerető együttérzésed van.

Mi az indentitásod, ezt figyeld, figyeld meg! Minden innen ered, valamilyennek érezni szeretnéd magad!? Vagy valamilyennek látszatni önmagadnak vagy esetleg másoknak! Az identitás által látszani vélsz, viszonylagosságban, valamihez képest viszonyítva látod magad ezen az érzékelésen keresztül. Ezen világ dualitásán keresztül tekintve látszódik (látszódsz) magadnak is. Nem vagy viszonylagosság (bár ezt szoktuk meg, ez a civilizációs talaj). Nem egy viszonylagoság vagyok, nem valamihez képest vagyok valaki, valamilyen. És itt nem csak a vélemények, elvárások, változás és gondolatokról, érzésekről van szó, hanem ezekről tudva ezeken túliról is. Ha ezen túlmész, mi van ott? Mit “érzékelsz”?

ÉN Vagyok az Élet!
Bármi is történjen veled, ne feledd magadról: Én Vagyok az Élet! Ami körülvesz kívül és belül is legyen az bármi, az “múlandó”, az tapasztalás. Engedd, hogy ez a tapasztalás ebben a nagy végtelen térben megjelenjen, majd “elpárologjon”. TE érintetlen maradsz ugyan, de a tapasztalás által, észreveheted saját létezésedet. Ugye van tapasztalható, észlelhető legyen az bármi és bármilyen, nem lényeges, nincs besorolása és a különbség minősége, nincsenek minőségi szintek sem. A megélt, tapasztalt dolgokkal kapcsolatban a probléma nem a helyzetben van, hanem az ahhoz való viszonyulásban, annak részedről való érintettségében, ahogyan az megérint téged, a kis-énedet. A szenvedés nem a helyzetben van, hanem a nézőpontban van, amellyel azonosultál. Maga a történés sem hordozója a szenvedésnek.

A múlt héten volt vesekő görcsöm, az elsőnél az utcán összeestem, oly hirtelen jött, és oly mértékben azonosultam a fájdalommal, így szenvedve a virágágyás patkájára vonszoltam magamat. Ezzel a fájdalommal való azonosulás végtelen erős volt. A második görcs a kórházban érkezett, majd hosszas vizsgálat, megfigyelés után gyógyszerekkel másnapig hazaengedtek. Otthon újra jött, de itt már sikerült részlegesen ránéznem szenvedésemre, így végül is nem fordultam gyógyszerhez. Az est során végig jöttek a görcsök, de valahogyan eljutottam oda, hogy megszűntek a fájdalommal való azonosulások, és így az egész helyzetből a szenvedés része is megszűnt. Így maradt a korábban elviselhetetlennek tűnő fájdalom, de mint kiderült, csak a szenvedés az ilymódon lévő azonosulás volt ennek oka, nem maga a fájdalom. Ez olyan,  mint amikor a gyerek, aki szomjas lesz, elkezd toporzékolni, időnként hisztinek is hívjuk, hogy azonnal inni szeretne. Erre felnőttként könnyűszerrel rálátunk magunkban, mivel már tudjuk, hogy nem mi vagyunk a megtestesült szomjúság, és képesek vagyunk erre ránézni, anélkül, hogy azonosulnánk vele. De ezt egy gyereknek még nehéz megérteni esetenként.

Ha az Életben (Benned) megjelenik valami, annak bármilyen viszonyba- és reakcióba kerülésével azonosulás lép fel. Csak ezen az azonosuláson keresztül tudjuk, vagyunk egy darabig képesek látni a világot. Ha ezt az azonosulásunkat elveszítjük, azt hisszük az identitásunkat veszítjül el, azt is hihetjük, hogy megszűnünk vagy veszélybe keveredünk. A létünk biztonságát érezzük veszélyezettnek. És tényleg. Ehhez az identitáshoz ragaszkodunk (sokat ragaszkodok én is 1-1 kisebb időt leszámítva), sok-sok észrevehetetlen formában. Lehet ez egy érzelem, gondolatforma, egy valamilyennek megélt vanság íze vagy kész gondolatrendszer valamilyen formája, akár ideológia is, előre csomagolt vagy tanult mintázatok, legyen az bármi. (Viselkedés, társadalmi norma, véleménycsomagok, belső elvárások vagy képek…) Ez az identitás ízéhez való ragaszkodás szüli meg az azonosulás vágyát, létrejön a felszíni vágy, a bármilyennek is lenni vágya (mint vélt létezési alap), de mindenképpen valamilyennek lenni érzete, valamit szeretnék megélni íze. Az azonosulás vágya végtelen számú formában tud megjelenni (akár spirituális is), egy mélységes, mély alig észrevehető valamilyennek lenni érzésével jár együtt és eredményezi a valamilyenséget és annak azonosulási kifinomodásait is. (Itt kiemelném, hogy nem valahol olvasott spirituális igazságokról beszélek magamnak és talán neked is, ezért ennek nincs tudományos vagy bármilyen megalapozottsága tudtommal, csak egy megélés, ami számomra mélységes. Itt csak kísérletet teszek arra, hogy ezt próbálom körbe írni, valamilyen formában átadni, elmondani.) Ne végy magadra semmit, ne higgyél el semmit, nem akarok belédbeszélni semmit, de biztonságosan vagyunk kialakulva, mert úgyis csak azt halljuk meg, amire már fel vagyunk készülve. Ebből eredően később újraolvasva teljesen új dolgokat is vélhetsz felfedezni. Ilyennel már biztos találkoztál, így teljes biztonságban vagy, bármit is indítson el benned! Az is előfordulhat, hogy könnyed, megkönnyebbült kötődésmentes lazaságot élhetsz meg.

A valamilyenség érzése egy állandó állapot bennünk, még álmunkban is jelen van, így nagyon mélységesre vésődött. Mélyről jön, úgy tűnt innen, hogy fejlődésem természetes része egy darabig (aztán beragadtam),  de mintha erre aztán nem lenne szükség. A kabát levehető immár, mintha csak elakadtunk volna ebben, mivel olyan mélységes lett. Továbbra is része kell legyen ebben a világban való mozgásomhoz, de nem azonosulok semmilyen identitással, inkább csak eszköz a viszonylagosság világában, hiszen erre vagyunk jellemzően berendezkedve. Gyermekkorunkban is segítségünk, szinte a próbálgatások, tapasztalgatásunk színtere, játszótere. Mégegyszer, számomra úgy tűnik, hogy a valamilyenség társadalmunk alap építőköve (építő kövévé vált), erre épül mai világunkban minden, nem is látunk valamilyenség nélküliséget sehol, mivel magunkból így képtelenek vagyunk kitekinteni. Csak a valamilyenséget látjuk és ismerjük önmagunkban (és ennek tapasztalatait), ami része a játéknak, de csak eszköz, játéktér.  Általában ez az első, amire életünk során kíváncsiak is lettünk, szinte folyamatosan mindenfelé, a másik embert is beleértve. Lehetsz pap, úszó, spirituális kereső, meditáló vagy bármi, ennek az ízén keresztül tapasztalod csak meg magad (csak egy darabig remélhetőleg). A valamilyenségből kilépni szinte nem lehet, vagy nagy kihívás. Az azonosulás öröme veszélyes játékszer is lehet önmagunkra nézve.  Pl. azzal hogy szegénnyé válsz és a hegyekbe remetének vonulsz (vagy pont az ellenkezőjét tartod jónak), semmit nem jelent, ha ennek ízét is magaddal viszed vagy nem tudod letenni, ekkor nem lettél valamilyenség nélkül érzékelőnek. Az érzékelés fontos szó, (bár sokféle dolgot érthetünk alatta), de nem a valamilyenség ízén keresztül.A valamilyenség ízén keresztüli érzékelés az azonosulás (valamilyen viszonyba kerülünk egyből az érzékeléssel), vagy vélemények szemüvege (pozitív tetsző vagy elutasítás nem tetsző) legyen az az azonosulás az elutasítással egyező azonosulás vagy az egyetértéssel megközelített azonosulás. Tehát vagy az elutasítással vagy az egyetértéssel azonosulsz (-unk), így mindenképpen azonosulsz valamivel, amely az identitásod fenttartásához, életben tartáshoz szükséges elmélyített ösztönné vált. Helyes-e ezen azonosulás? Azt hisszük mélyen, hogy az identitásunk vagyunk és ennek életben tartása, az ezen forma élet nagy Tévedése. Persze ez olyan, ha nincs identitás, nincs mi döntsön, így az azonosulás kényszere egy mélységes túlélő gépezet (az elkülönülés egyik alap építőeleme is sajnos), amely szenved önmagától, de túlél, legalábbis ezt hisszük mélyen.

Identitásunk előbb- utóbb elpusztul a halállal, és ekkor nem maradsz csak Te, maga az Élet. (És ez az elválás fájdalmas is lehet.) Engedd meg magadnak, hogy másokban ne egy identitáshoz kapcsolódj, amely lehet bármilyen érzés, érzet, kép, élmény… az elmében. Amikor valaki nagyon azonosul vélt identitásával, ekkor ennek fenntartásáért és formálásáért képesek vagyunk mindent megtenni az identitási érzéseinken keresztül. Ilyenkor így akár bántunk, akár ölni is tudunk másokat, hogy ez az érzett identitás fennmaradjon, erős vagy erősebb, stabilabb, esetleg nagyobb legyen.

A meditáció segít az identitás érzésére rátekinteni, szerencsével abból kilépni. De itt már a dötést mi nem tudjuk irányítani, csak engedjük, hogy megtörténjen. Meg tud történni, de nem a “mi megcsináljuk” által.

Az identitásunkat sokféle módon tudjuk csiszolgatni, “foltozgatni”, ami ideig-óráig segíthet is, pl. ilyenek a különböző gondolkodásmódok. Ide szoktunk egy másik vagy foltozott identitást betolni, a pozitív gondolkodás identitását, egy más azonosulási formát, de ez úgy tűnik, hogy csak egy csere. Időlegesen az elhivés, hitrendszerünk alapján működik is.

SENKI SEM VAGY! Senki Vagy!

Ha ilyennel találkoznál szembe hogyan éreznéd magad? Esetleg ebből menekülve ki/mit védesz vagy kivé akarsz válni? Ki akarsz valójában lenni?

SENKI NEM VAGY! Semmi nem vagy!

Figyeld meg mit érzel most!!! Figyeld meg miért akarsz valaki lenni most?! Mi lehet az oka? Figyeld meg mi az oka, hogy valaki akarsz lenni? Ha az az identitás most meghalna, mi lenne??? Ha az a valaki akinek hiszed magad meghalna, mi lenne?

KI HALT MEG?

Identitásod halt meg! És ha igen, figyeld meg mi maradt ott utána! Ki érzékel? Mit érzékelsz most? Mi lenne ha nem lenne semmi, amit meg akarsz élni, nem akarsz semilyenné válni, csak azt élvezed ami éppen most van, legyen az bármilyen?!

Játssz! Mi lenne, ha identitást cserélnél? Csak próbáld ki! Megszűnnél? (Ha nem, akkor ez vagy?) Lehetséges identitást cserélni?
Most a mélyen gyökerező identitásod vagy, amivel azonosulsz. Pontosítás miatt írom, hogy az identitással és annak ragaszkodás nélküli azonosulásával nincs baj, ha ennek játékos tudatában vagy és csak egy kabát a hideg téli napokra. Hiszen ez világunk rejtett vezérlője, irányítója, a láthatatlan irányítója, minden általunk érzékeltben egy tisztátlan azonosult állapotban vagy. Ezt elhagyva kitágul a valós érzékelésünk. Szemlélj az identitás íze nélkül! A nagy tévedés oka, az identitásunkkal való azonosulás. Ha ezt megtámadva érzed, beszól neked valaki, ekkor mi történik benned/veled? Mi van ha úgy érzékeled, hogy identitásodat támadás érte? Ha megfigyeled önmagadon az első reakciódat ami érzékelhetőség szintjén megnyilvánul, az a védekezés, az identitásnak a megvédése. Ezt lehet támadással, “letojom”-sággal, “nem érdekelsz”-szel, érveléssel, érzelmekkel, játszmákkal… védelmezni. A megszűnés félelmének, dühének vagy kétségbeesésének érzése.

Kísérletet teszünk ennek átformálására:

  1. Játssz! Cserélgesd identitásodat első lépésként. Szokj hozzá, hogy változhatsz, minden változhaz és változik ezen térben. Ez idővel leszoktat a ragaszkodásról és nyittottá tesz más dolgokra is. Segít a megértésben és az elfogadásban mások felé, ami számodra kevesebb szenvedéssel jár a mindennapokban.
  2. Cserélj “ruhát”, elképzelést, stílust. (Tervezek ilyen meditációkat, ahol a stílust egymáson összecserélgetjük, de ehhez bátorság kell.) A Stílus az identitás modern tetszetős megfogalmazása, és egy teljes ipar épült rá, az azonosulás formai csúcsa egy élményérzésen, élményszerzésen és gyűjtögetésen keresztül.
  3. Szabad lehetsz, élj szabadon, ne ragaszkodj kialakult identitásodhoz! Fontosnak tartom újra leírni, hogy a ragaszkodás csökkentésében és az elengedésben segít. Félsz hogy milyennek gondolnak vagy fognak gondolni? Ellentmondásosnak tűnhetsz majd? Megengedheted-e magadnak, hogy ne védd meg? Megengedhet magadnak, hogy szétess? Ezt is magadba foglalhatod! Rágódhatsz ugyan, de elfogad-e a környezeted, a társadalom?  Igen, ilyenek is lesznek, akik megdöbbennek. A nem-ártás megtartásával bármi lehetsz. Itt még sajnos erőfeszítésbe telik ez, de idővel ki tud alakulni ennek erőfeszítésmentes jelenléte is az elfogadás, megbocsátás által. Játszd, élvezd az életet! Ha ez megvan, jó alap lehet az identitásból kilépni egy abban nélkülibe. Itt már mindegy, legyen az szép és tetszetős, vagy nemkívánt szenvedéssel való azonosulás a mindennapokban, nem érint meg.
  4. Segít elengedni, hogy bárki is légy. És megjelenik valami másabb szeretet is melléktermékként, a szeretet ok nélkülivé válva, szín, faj és minden válogatása nélkül. Az a mélységes változatlan, de a felszínen más-más kabátot adunk rá, amit szeretetté avanzsálunk. Ne a kabáttal azonosítsd a szeretetet! Az csak tetszelgő vagy azzá teszed valamilyen látással vagy hozott érzéssel a viszonylagosságban, ami az identitás része. Szeress identitás nélkül!  Ne te szeress (ne te próbálj szeretni)! Engedd át, csak engedd megjelenni ezt a mély örömöt, amit hívhatsz feltétel nélküli szeretetnek is, vagy áldottság, szerető örömteli meghatottságnak.

Te Vagy az Élet! Táncolj önmagad terében!  Táncolj önmagadban, ennek terében legyen az bármilyen formában. Hagyd megérezni, megjelenni, hogy Te Vagy az Élet! Hagyd megjelenni

  • a végtelenséget,
  • a végtelen tágasságot és szabadságot,
  • az elmondhatatlant,
  • a szerető örömöt (a szeretet feltétele nélkül)
  • az együttérzést vagy elkülönületlenséget,
  • a felszabadultságot.
  • Így ártani sem vagy képes, ez nem kíván erőfeszítést sem, óvó szemmel tekintesz minden létező dologra.

Azonosulásról még:

Még mindig azonosulsz. Az identitás bármilyen lehet, akár szenvedő drámacsináló is, mindegy. Elengedhetetlen ez a történet, de engedd csak el! Bár cserélhetünk történetet, egy másik sztorit játszunk az identitásunkkal, de az csak egy csere. Mindenképpen keresd azt a mély képet, ami azt is mondathatja, mondatja veled: szabadulj meg ettől a képtől és vágyj valamilyennek lenni (ez csak csere, legyen az bármilyen, jobb, egészségesebb, csajosabb, férfiasabb…), valamilyen másnak, jobbnak… Ezt a végtelenségig csiszolhatod, ezt erőbe kerül mindig is fenntartani. Az identitás magától nincs, azt mi hozzuk létre és te magad tartod fenn valamilyennek. És ha te egy senki vagy? Ezt is képesek vagyunk egy “identitás képbe”, egy elképzelésbe helyezni, beleilleszteni. Aztán így képesek vagyunk ebből is egy koncepciót készíteni, a “senki vagy” is egy ilyen képpé (tanult képpé) lehet a fejedben, esetleg vélekedéssel átszőtt gondolatcsomag, egy valami. Ne akarj valaki, bárki is lenni, pl. valamilyen megvilágosult valami koncepció alapján!  A senkit így értem. Hogy Most ki vagy nem számít. Bármivé válhatsz ebben a térben, bármi megtörténhet és annak az ellenkezője is bármikor!

Folyamatosan állandóvá igyekszünk, akarjuk tenni magunkat, a változástól félve, kivéve ha tudjuk mire fogunk vele jutni az elképzelt koncepciónk alapján. De ha nem, jön az ismeretlen, esetleg némi félelem is néhány embertársunknál.  Jön a valamibe kapaszodás, legyen az biztonságérzés vagy egyféle szeretetnek tűnő kapaszkodás, az “én megérdemlem” vagy “miért van így” és a düh is. Bármi jöhet, ami a változást megakadályozhatja. Az állandóság érzését (identitás szempontjából is) igyekszünk fenntartani, legyen az kellemes vagy kellemetlen, amelyet az időhöz kell itt kötni, mivel ez is csak egy viszonyrendszer. Ilyenkor az idő kihívássá válhat. A múló időben, a múlandóságban próbálunk állandóságot teremteni, amely így óriási erőfeszítés és részben egyféle félelem forrása is lehet az elmúlás aspektusából.

Változás, múlandóság és az elmúlás.
A halál-meditációk segítenek a változást, a pillanat folyamatos elmúlásának megérzését, és annak mélységes szeretetét átélni. Az identitás az azonosulás formája, identitásunkkal azonosulva tévesen azonosulunk “önmagunkkal”. Ezt bizonyos helyzetek, emlékek, emberek stb. előidézik, percről percre fenntartják bennünk.

Élmény:
Nagyon fiatalon ennek az identitás-azonosulásnak nektárjában lubickolunk, zenei iránytatok, bármilyen stílusok jönnek-mennek. Ezt hétköznapi értelemben, a reklámpiacból véve és ezen keresztül így értelmezve: Életérzésnek is nevezhetjük. És igen, annak is tűnik. Ez az identitás íze választ el egy galambtól, egy hangyától, egymástól, mindentől. Maga az identitás lettünk, és nem csak egy tánclehetőség az élet terében, azaz Magunkban, ahol TE VAGY maga az ÉLET, amelyben mindez megjelenik.  Ha bármivel azonosulsz, az nem te vagy, csak a játék része (így alkotunk tetsző és nem tetsző dolgokat, jónak és rossznak látva ezeket), mintha azt mondanám: nem a játékos vagy (egy játékban, pl. foci, sakk bármi), hanem a játszó. De jóllehet, lehetőségünk van egyszerre mindkettőnek lenni (kisgyermek amikor hangosan eljátszik egy szerepet) a szereplőnek és a nézőnek is.

Ezt segítiheti a tudatosság mélyebb mivolta, ahol észrevehetjük a szereplőt, de a néző önmagunkat még nem fedeztük fel, mert “önmagunktól” bár már másképp elkülönülve, de még mindig csak egy identitáson keresztül szemlélünk önmagunkra. Így beáll a szemlélés egy elkülönült identitáson keresztül, amely már sok azonosulási ruhát, téves azonosulást levetkőztet rólunk. De még mindig ott van az identitás, aki szemlél. Minél erősebb az identitásunk, és minél több mindennel ruházza fel, annál szűkebb, beszűkültebb az érzékelésünk, annál kevésbé  láthatjuk a valóságot így annak csak egy aspektusát vesszük észre, nem a teljeset.

Az élet érzékelését a téves azonosulás miatt az identitásunkban véljük érzékelni, egy valamilyen életérzés formájában.

Amint az identitás íze megszűnik bennünk, úgy az ÉLET (te) önmagát érzékeli. Táncolsz önmagadban, mert az élet nem kívül van, hanem TE MAGAD VAGY, legyen az bármilyen és bármi.

Vajon tudsz-e olyat, hogy bárkit meglátva ne ruháznád fel általd vélt, ismert, elképzelt identitással? Ha pedig elkezd valaki mesélni magáról, vajon észreveszed-e a sémát önmagad reakcióiban? Hogy egyből szinte beindul a besorolás, persze a “gyorsabb, jobb megismerés érdekében” a sémák segítségével.

Vajon félted-e amit eddig felépítettél, vagy kialakítottál magadban, fenntartva: valamilyennek látszani? (Ilyen vagyok érzés fenntartása, legyen az bármilyen!) és másoknak magadról! Vajon mennyire fontos neked valamilyennek lenni, ide értve a valamit megélni érzése is? Vajon mennyire félsz semmilyennek lenni a szó nemes értelmében? Tudom, sok munkád van benne, de mit szólnál ahhoz, ha lenne egy nap, amikor megengedheted magadnak semmilyennek lenni! Mit szólnál ahhoz, ha lenne egy nap, amikor semmilyennek érzed, vagy nem kell érezned magad épp semmilyennek, így semmilyennek nem kell lenned vagy semmilyen nem vagy és rádásul kiderül, hogy holnap úgyis meghalsz!

Milyen lenne ez a napod?

Milyen lenne az a nap, amikor szabad vagy és félelemnélküli, semmitől nem félsz, semmi nem dühít és a szeretetre sem éhezel vagy nincs vele semmi dolgod? A szeretet sem kell hogy legyen vagy ne legyen, annak mézes íze sem húz semerre – értsd jól. Tudva azt, hogy ettől a pillanattól kezdve bármikor megtörténhet bármi, és annak az ellenkezője is.

Ki tudja, mi jön fel a következő pillanatban benned, ha engeded feljönni és engeded hogy megnyilvánuljon benned és rajtad keresztül. Biztos ismersz olyan történeteket, akik hirtelen egy “véletlen” folytán, egyszercsak Peruban, Amerikában, vagy bárhol találták magukat, úgy hogy azt nemsokkal előtte elképzelhetetlennek gondolták, lehetetlen volt. Tehát nem akarattal, hanem csak valahogyan épp úgy alakult, mivel nyitottan észlevővé, vevővé váltak, kinyíltak. Vagy éppen semmi sem történik és semmi sem változik meg látszólag, csak éppen a te érzékelésed. És megérzed mennyire rendben van minden, és amit éppen csinálsz, akkor vagy akkoriban egyszerűen másképpen kezd kinézni ( nem akarsz már kirohanni belőle gondolván hogy, nem azt csinálod ami az életfeladatod…) , de még az emberek arcvonása is megváltozik. Nemes értelemben ne vágyódj semmire, csak engeded, hogy legyen és az pont nagyon jó. Vedd észre a pillanatot, hogy mennyire rendben van minden, mert ez Te Vagy, az Élet, az üresség, és benne lüktet a jóság, a szépség, a szerető öröm, a Maga az élet szeretete önmagáért.

Az összes többi csak elképzelés. Fontos tényező a tiszta test, a tiszta szív és a tiszta ( végtelen tudat) tudat ennek a Végtelen életérzésnek a felismeréséhez, érzékeléséhez legyen ez akár csak egy pillanat.

Ha tudunk, ha nem tudunk róla, az Élet akkor is van. Benned tudatára tud ébredni, tudatára ébred maga az Élet, aki TE maga Vagy, és önmagad tudatára ébredtél.

Csodálatos napot, minden érző lény legyen boldog!

Namaste!

Örülök, hogy idáig eljutottál, nem kis kitartást igényelhetett! Hálás köszönet!

Share this entry

0 Hozzászólás

Szólj hozzá!