A köszönés misztikája mint a FIGYELEM!

Te mikor köszöntél valakinek teljes odaadó figyelemmel? Pedig óriási lehetőség az együttérzés , a nem elkülönülés gyakorlására a másik megérzése és figyelem adása egymásnak.

Aztán sok esetben azzal találkozok, mintha a köszönés eredeti üdvözlő szerepe kopott volna. Amikor valakivel kezet fogok, hálát érzek, de

– mintha a köszönésen szeretnének sokan túl lenni, a legkisebb kapcsolódásra törekedve, értem ez alatt a szemkontaktus vagy bármilyen figyelemben maradást. Ez spirituális emberek között kevésbé jellemző, bár nincs tapasztalatom ha idegenként találkoznánk először az utcán, akkor mi lenne. Visszatérve azt figyeltem meg, hogy nincsenek ott, nincsenek jelen ott, akkor! Mintha szokatlan lenne a figyelem, holott időnként úgy tűnik mintha mindenki erre vágyna valamilyen formában, csak épp nem adjuk meg egymásnak. Pedig a köszönés számtalan lehetőséget ad a jelenben maradáshoz, a nyugalomhoz vagy bármihez, amire esetenként vágyunk.

– A köszönéssel a másik emberi mivoltát és annak tiszteletét is kifejezzük minden esetben, csak éreznünk kell. (Egyes kultúrákban ez az emberben élő istenség üdvözlése ( namaste, aloha…) Persze időnként ezzel a minőséggel kedvenc állatainkat is felruházzuk. Na innen talán egyszerűbb a köszönés odaadó örömét megérteni, így az ilyen állatkedvelők itt és most előnyben. Az sem ritka, hogy ezzel az együttérzéssel köszönnek a gyerekek is az állatoknak. Így hát mivel mindnyájan voltunk gyerekek, valahol mindenkinek ismerős lehet.

Olyan, a “másiknak örülve lenni” pillanattá alakulhat. Megtiszteljük magunkat és a másokat. Ilyenkor szenteljük figyelmünket a másikra, ilyenkor 1-1 rövid időre nem saját gondolatainkat hallgatva vagyunk jelen. Ne siesd el a köszönés pillanatát sem érkezéskor sem távozáskor, ajándékozd meg magad egy kis köszönési csenddel!

A köszönés a jelenbe hoz, funkciója számomra egy nagy lehetőség a másokkal eggyé válni és egyben kiüresedni, magamat adni a másiknak.

Köszönés különböző korszakokban. Régen a vándorlások idején, a jó szerencsét volt a jellemző. Aztán az istenség el áldásának kérése pl. Isten áldja uram bátyám. A háborús időszakok alatt és után a másiknak adott kívánalmaink átalakultak, és értékké lett, ha egyáltalán újra találkozhattak, így a viszont látásra erősödött meg. Mára ez kezd egy kicsit kiürülni tartalmából, és mintha a túlélés helyett a szépségek kívánása kezdene előtérbe kerülni. Pl. Szép napot,a jó napot helyett… A szia egy számomra nehezen elmélyíthető forma, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne rendben, mivel a köszönés nem csak a kimondott szóból tevődik össze. Csak egyszerűen nehezebben leltem fel a szó mélységét, ami csak képzettársítás kérdése is lehet, így ezzel ne azonosulj!

Innen tekintve mintha az adott kor vágya vagy éppen hiánya jelenne meg a köszönésekben is. Persze vannak korszakokon átívelő köszönési formulák is.

Az is segítség lehet, ha saját köszönésünket megfigyeljük. Nem törvényszerű, de bizonyos esetekben előfordulhat, hogy oly módon köszönünk, ami pont hiányzik belőlünk vagy másképpen fogalmazva vágyunk rá, ezért másnak is ezt kívánjuk. De, ezt neked kell tudnod, hogy miért éppen az adott köszönési formát választod.

A köszönés egy lehetőség arra, hogy meditációs állapotodat napközben is fenntartsd. Nap mint nap lehetsz mélyéges állapotban segítségével, a másikkal való találkozás az élet szinfóniája.

A köszönéssel figyelmedet és szándékodat adod a a másik embernek, kapcsolódás a másik mélységesebb részéhez.

A köszönés misztériuma a másik emberhez való mélyebb kapcsolódási lehetőség, a jószerencsét kívánása a másiknak.

A köszönés egy mélyebb kapcsolódási lehetőség a masikhoz.

Wikipédia összegző:

https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Köszönés

Szép napot, sikeres gyakorlást!

Namaste!

Köszönöm, hogy vagy!

Meditációimat GongDo név alatt találod meg itt és a facebook-on is, de ha csak kérdezni szeretnék, akkor is nyugodtan hívhatsz, hívj bátran!

Share this entry

0 Hozzászólás

Szólj hozzá!